Eddig tartott a jóság. Még a jövőhéten dolgozom, aztán kalap-kabát, mehetek amerre látok. Ahhoz képest, hogy voltak rossz pillanataim, egészen le vagyok ettől törve most. Nem sírtam, még, de úgy érzem, hogy fogok, főleg jövőhéten majd. Elvileg, ha újraindul a program, visszavesznek majd engem, de hát...ki tudja? Próbálok nem nagyon magam alá kerülni. Áprilisban újra találkozom barátnőmmel, egy éjszakát bent is töltünk majd Debrecenben, hogy ne csak egy délután erejéig láthassuk egymást. Most jelenleg ennyi motivál csak és az új telefonom, amit hétfő óta hordok már. (Első dolgom volt snapchat-et regisztrálni, hehe. :))

Holnap már megyek dolgozni. Nincs ínyemre, boldog nem vagyok...de legalább nem érzem szarul magam. Nem akarok belegondolni, mennyi meló fog várni az asztalomon. De azért na...hiányoztak a kollégák, rohadjak meg. Egyikük pont beteg volt azon a héten, amikor még mentem, remélem semmi baja már neki sem. Semmi nem jött össze abból, amit elterveztem, de annyira nem vagyok letörve. Majd takarítok következő hétvégén. Vagy valamelyik nap... De legalább a hajam illatos és selymes (imádom az avonos pakolást, amit használok rá és a hajhabot). Ha a hajam nincs rendben, megborul minden. Kb az egyetlen dolog, amire azt mondom magamon, hogy szeretem.

Mesélek most egy kicsit. A tegnapi nap folyamán belefutottam egy cikkbe, miszerint a KDNP a szingliadóról rendelt valami tanulmányt x milliárd forint értékben. Erre volt nekem egy reakcióm, miszerint nem fogok nekik fizetni azért, mert se kedvem, se ingerenciám nincs belefeccölni az energiát a keresgélésbe, hogy párt találjak és egy kapcsolatban senyvedjek. Jött kettő hsz a kommentemre, miszerint vannak csodálatos férfiak (az fel sem merült bennük, hogy bi vagyok, de ezért nem fogom hibáztatni őket), csak hinnem kell bennük és magamban. Mi van akkor, ha én nem akarok? Mi ebben olyan nehezen felfogható? Bevallom, sosem volt még senkim, mégis bi-nek vallom magam, de párkapcsolatot sosem szeretnék. Egyrészt ugye azért, amit fentebb írtam. Másrészt pedig azért, mert ugyan van ennek jó oldala, de tuti, hogy sérülnék és én azt nem akarom. Van rajtam elég seb, amit talán ebben az életben sem fogok tudni begyógyítani, nincs szükségem újabbakra és nincs szükségem a felesleges stresszre sem, hogy vajon elég jó leszek-e Neki. Azért a kevés jóért meg, szerintem, nem kár. Magammal szeretnék dűlőre jutni, magamat csiszolgatni és egyedül szeretném ezt csinálni. Ha a többiek kapcsolatban vannak, hát legyenek, gratula nekik és legyenek boldogok. :) 

Ha fasz van a lábad közt mindent megtehetsz. Élő példa rá a kedves kiccsaládom, akik mindent megengednek a nálam fiatalabb tesómnak, még szabadon sértegethet is bárkit, hiszen ő ilyen...neki nem kell bocsánatot kérnie sem. Hát most fordult egy kicsit a kocka, volt is szemfennakadás rendesen. Ideje felfogni, hogy a golyóbis, amin él, nem körülötte forog és nem mindenki, nem mindig fogja eltűrni, hogy ő "ilyen". Nem is bírta a kritikát, inkább behúzódott a vackába, hallgatni se bírja...de persze, ha nem élsz vele egyhuzamban, könnyen megtéveszthet.