Mesélek most egy kicsit. A tegnapi nap folyamán belefutottam egy cikkbe, miszerint a KDNP a szingliadóról rendelt valami tanulmányt x milliárd forint értékben. Erre volt nekem egy reakcióm, miszerint nem fogok nekik fizetni azért, mert se kedvem, se ingerenciám nincs belefeccölni az energiát a keresgélésbe, hogy párt találjak és egy kapcsolatban senyvedjek. Jött kettő hsz a kommentemre, miszerint vannak csodálatos férfiak (az fel sem merült bennük, hogy bi vagyok, de ezért nem fogom hibáztatni őket), csak hinnem kell bennük és magamban. Mi van akkor, ha én nem akarok? Mi ebben olyan nehezen felfogható? Bevallom, sosem volt még senkim, mégis bi-nek vallom magam, de párkapcsolatot sosem szeretnék. Egyrészt ugye azért, amit fentebb írtam. Másrészt pedig azért, mert ugyan van ennek jó oldala, de tuti, hogy sérülnék és én azt nem akarom. Van rajtam elég seb, amit talán ebben az életben sem fogok tudni begyógyítani, nincs szükségem újabbakra és nincs szükségem a felesleges stresszre sem, hogy vajon elég jó leszek-e Neki. Azért a kevés jóért meg, szerintem, nem kár. Magammal szeretnék dűlőre jutni, magamat csiszolgatni és egyedül szeretném ezt csinálni. Ha a többiek kapcsolatban vannak, hát legyenek, gratula nekik és legyenek boldogok. :)